77 éve lett újból magyar Szabadka, Zenta, Újvidék

Tóth Marcell

1941. április 11-én indultak meg a magyar honvédek, hogy visszafoglalják Délvidéket. A magyarok és a bunyevácok kitörő örömmel fogadták a katonákat, a svábok Hitler seregeit várták, a háború után beköltöztetett szerb katonacsaládokra, a dobrovoljácokra pedig kitelepítés várt. A Jugoszlávia megtámadásában való részvétellel hazánk belépett a II. világháborúba, ezt Dél-Magyarország is megérezte, Szegedet, Pécset a magyar hadműveleteket megelőző napokban többször bombázták. A három szép évért és az 1942-es újvidéki hideg napokért végül 20-25 ezer magyart gyilkoltak le Tito partizánjai 1944-1945-ben. A Blogstar a Fortepan képeivel emlékezik 1941 áprilisára.

A tankönyvek, monográfiák sora állítja, hogy Magyarország a Szovjetunió megtámadásával lépett be a II. világháborúba, pedig a valóságban ez 1941 áprilisában következett be, mikor hazánk részt vett a tengelyhatalmak balkáni hadjáratában. A szakirodalom, korabeli források, kortársak visszaemlékezései alapján elevenítjük fel a 77 évvel ezelőtti hadjáratban a honvédek szerepét. A délvidéki fényképeket Klenner Aladár készítette.

1941. március 25-én Dragarisa Cvetkovity jugoszláv miniszterelnök és Alekszander Cincar-Markovity külügyminiszter aláírásukkal biztosították, államuk csatlakozik a német-olasz-japán vezetésű háromhatalmi szerződéshez. Adolf Hitlernek erre azért volt szüksége, hogy zavartalan legyen Görögország elfoglalása, ahol az 1940 őszi sikertelen olasz támadás óta angol csapatok állomásoztak, veszélyeztetve a Szovjetunió ellen 1941. május 15-re tervezett támadást. A csatlakozásért cserébe Szaloniki városát és egyben égei-tengeri kijáratot ígértek a jugoszlávoknak.

A lépés azonban kitudódott, s angolbarát puccs zajlott le március 27-én, a Sándor király halála óta régensként kormányzó Pál herceget félreállították, nagykorúsították II. Péter királyt, az új miniszterelnök Dusán Szimovity tábornok lett, s csupán a semlegességet vállaltak. Hitler azonnal döntött, a Görögország elleni Marita-tervet kibővítették Jugoszlávia lerohanásával. Eldöntötte, feldarabolja Jugoszláviát, s megnyeri az ügynek Olaszországot, Romániát, Bulgáriát és Magyarországot.

“Főméltóságú Úr!
Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.
A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.
Nem tartottalak vissza.
Bűnös vagyok.”

1941. március 28-án megérkezett a berlini magyar követ, Sztójay Döme Hitler üzenetével: Jugoszlávia megtámadását eldöntötte, kéri a magyar csapatok csatlakozását, amelyért cserébe visszatérhet a Bácska, a Bánát nyugati része, sőt akár Fiume is. Mivel Magyarország 1940 decemberében kötött örökbarátsági szerződést Jugoszláviával, úgy döntöttek, hogy csak Horvátország kiválása esetén indul meg a magyar támadás, habár hazánk területén a háromhatalmi szerződésnek megfelelően felvonulhattak a német csapatok. London azonban leszögezte, ha a magyarok csatlakoznak a támadáshoz, hadat üzen. Teleki Pál miniszterelnök politikájának kudarcát látva öngyilkos lett, de a magyar mozgósítás ennek ellenére nem állt meg. Az angolok végül csak a diplomáciai kapcsolatokat szakították meg, talán pont Teleki lépése miatt.

1941. április 6-án (részben április 5-én este) indult meg a német támadás szárazon, vízen, levegőben. A magyar városokat – többek között hat alkalommal Szegedet – már a következő napon bombázták, de komoly veszteséget nem okoztak. Az egyik lelőtt jugoszláv repülőgépet a mai Móra Ferenc Múzeum előtt állították ki.

“Szegeden 7-én 11 h 15 I-től 12 h 20-I-ig légitámadás volt. Jugoszláv repülők Szegedre bombát dobtak. Egy darab 50 kg-os bomba esett a MÁV. épületére, mely a tetőt és az első emelet mennyezetét átütve a MÁV. főnök lakásában a sezlónra esett, de nem robbant fel. Egy bomba esett a MÁV. nagyállomás melletti töltésre, vágányokban kárt nem csinált, csak a vezetéket szakította fel. Két bomba esett a MÁV. nagyállomás mellett a Galamb utcában a Boldogasszony sugárút 42. számú ház előtt az úttestre. Ez utóbbi a villamos vágányt feltépte s kb. 5 méter átmérőjű és 3 méter mély krátert csinált. Szeged “Tisza” pályaudvaron bombatalálat érte az ott lévő üres német szerelvényt. Egy német katona súlyosan megsebesült s a magyar mozdonyvezető géppuskatalálattól kórházba szállítás közben meghalt. A pályaudvar megrongálódott. Ennél a bombatámadásnál egyéb haláleset nincs. Bomba esett a tiszai vasúti híd mellett is, de kárt nem okozott. Az első légitámadásnál jugoszláv gépek a szegedi repülőteret is lőtték géppuskával. Sérülés nem történt. Ezt követően közel egymás után volt még két riadó, de ezek alatt légitámadás nem volt.” (részlet egy csendőrségi jelentésből)

A német repülők jóval kisebb veszteséget szenvedtek a délszláv állam légi erejénél, de nem úszták meg lelőtt gépek nélkül a harcokat, a fényképen egy kétmotoros Messerschmitt Bf 110 maradványai. Április 8-án a Dunántúlról is megindult a 2. német hadsereg, két nappal később pedig kikiáltották a független Horvátországot (gyakorlatilag egy német bábállamot), így a magyar támadás nem várhatott az eredetileg tervezett április 15-ig.

“Honvédek! A kötelesség ismét arra szólít bennünket, hogy elszakított magyar véreink segítségére siessünk. Mindig bevált katonai erényeitekre és fegyelmetekre építve bízom benne, hogy ezt az új feladatot is tökéletesen fogjátok megoldani.
A magyarok Istene és a nemzet minden gondolata most is veletek van
Előre az 1000 éves déli határokra!”

(vitéz nagybányai Horthy Miklós hadparancsa, 1941 április 10.)

A magyar 3. hadsereg csapatai folyamatosan vonultak fel a határhoz, de a szervezési problémák és a lerövidített határidők miatt az április 11-én meginduló támadás idejére csupán a csapattestek fele érkezett meg a határhoz, de azok katonái is fáradtak voltak, gépjárműveikhez nem mindig rendelkeztek elég üzemanyaggal.

“Az árok mellett betonerődítések lapultak. Ezeket vagy természetes pázsittal és bokrokkal leplezték, vagy beépítették őket kukoricagórékba, szalmakazlakba, kis útmenti vityillókba. A támadó csak akkor vehette észre az ilyen álcázott erődítéseket, amikor már belekerült a tűzbe.[…]A jugoszláv csapatok azonban alig-alig használták ki ezeket az erődítéseket, a legtöbb helyen harc nélkül feladták azokat és hátrébb vonultak.” (Szilágyi István)

Francia mintára több soros – részben álcázott – erődrendszert építettek ki a jugoszlávok. Az első vonal általában a határ mentén volt, de az állások többségét kiürítették még a magyar támadás előtt.

Aknára futott Csaba páncélgépkocsi

A magyar hadművelet 1941. április 11-én indult meg a tervezett erők kétharmadával. A terv szerint Őrszállás közelében áttörik a jugoszláv erődövet az I. és IV. hadtest csapatai, elfoglalják a Ferenc-csatorna hídjait, majd a gyorshadtest (páncéloscsapatok, huszáralakulatok, kerékpárosok, gépkocsizók) kifejleszti a sikert, s Újvidéknél kijutnak a Dunához. A képen a gyorshadtest aknára futott Csaba páncélgépkocsija látható.

A magyar támadás a meglepetés erejével hatott, s a problémák ellenére április 15-re a Duna-Tisza közét elfoglalták a csapatok. A visszavonuló jugoszláv csapatokkal a magyarok többször összecsaptak, de komolyabb nehézséget jelentettek a házakban megbújó csetnik orvlövészek, akik ellen nem készítették fel a honvédeket. A hadsereg hősi halottban elszenvedett vesztesége 1941. december 9-én kelt adatok szerint 226 fő.

“Az első nap délután négy óra körül éri el a hadtest főoszlopa Zombor városát, amelyet négy gyalogzászlóaljjal, egy tüzérosztállyal, néhány hadtestközvetlen alakulattal és vonatrészekkel száll meg. Jelentős erő. A hadtestparancsnokság is Zomborba kerül. A bevonulás csaknem ugyanolyan ünnepélyes, mint Erdélyben: a magyar lakosság az utcán, kendőlobogtatás, éljen.”(Kádár Gyula)

Délvidék magyar lakta részein ünnepségekkel fogadták a bevonuló katonákat, befejeződött számukra a megszállás 23 éve, hasonlóan tett a bunyevác lakosság egy része is. Bácska megszállásával nem minden csapattest számára értek véget a feladatok, a gyorshadtestet kikérték a németek, így 1918 óta először lépte át magyar katonai alakulat az ezeréves határt.Miklós Béla csapatai Valjevóig jutottak, de már nem vetették be őket, a jugoszlávok április 17-én letették a fegyvert, a király elmenekült.

Visszatért a Bácska, a Baranyai-háromszög és a Mura-vidék a Magyar Királysághoz. A 11 601 km² területnek 1,145 millió lakosa volt, ebből 301 000 magyar, 243 000 szerb, 220 000 horvát és bunyevác, 197 000 német, 80 000 szlovén, 15 000 ruszin és 15 000 zsidó.

“Alig hogy elhagyjuk Újvidéket, megpillantottuk az út mindkét oldalán a felhalmozott hadizsákmányt. Ágyúk, lőszerek, puskák, kerékpárok, nyergek, vasállványok, tányéraknák, érintőaknák hevernek az útmenti árokban, szuronyos magyar katonák vigyáznak a hadizsákmányra.” (Szilágyi István)

“Bent az üzlethelyiségben egy öregasszony és egy öregember holtteste hevert. A kis ház padlásablakán piros-fehér zöld zászló nyúlt ki. Mi történt itt? Az öregasszony kitett egy nagy kosár tojást az üzlet bejárata elé és árulni kezdte az utcán pihenő huszároknak. Amikor már elég katonát csalt oda, az ura az üzlet belsejéből hirtelen tüzelni kezdett. Két huszárt megsebesített, de mielőtt több kárt tehetett volna, a huszárok berohantak és lefegyverezték. Természetesen mindkettőjüket kivégezték.

Miért tették ezt? – kérdeztem egy arra haladó magyar gazdától. Csetnikek voltak – hangzik a sokat sejtető válasz, amelyet akkor még nehezen értettünk, de később annál inkább.” (Szilágyi István)

Korábban említettük, a csetnik harcmodor újdonságot jelentett a magyar katonák számára, habár a komitácsikkal az I. világháborúban is megküzdött a monarchia hadserege. Kádár Gyula megemlíti, hogy gyakran jelentős ellenállás nélkül is pánik alakult ki.

A magyar többségű területek szétszabdalására a szerbek a háború után dobrovoljácokat (egykori osztrák-magyar katonaszökevényeket) telepítettek, számukra zárt településeket hoztak létre. Rájuk és családtagjaikra potenciális ellenállóként tekintett a magyar vezetés, s megkezdte internálásukat, kiutasításukat, ez utóbbit azonban német tiltakozásra meg kellett szüntetni, mert nem akarták az általuk megszállt részekre befogadni ezeket a személyeket.

“Bácskában több népi német vezetővel beszélgettem, és ezek egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy a magyar impérium Bácskában is csak ideiglenes, az ő Führerjük még nem döntött véglegesen a terület hovatartozása ügyében. Nyíltan hangoztatták, hogy ők Nagy-Németországhoz kívánnak tartozni, annál is inkább, mert a Dunántúl úgyis hamarosan Németországhoz kerül.” (Kádár Gyula)

A helyi svábok elsősorban a német csapatokat várták. Sokan közülük átszöktek a Bánátba, s a Waffen-SS hadosztályaiban, elsősorban a hírhedt Print Eugen partizánvadász alakulatban vállaltak szolgálatot. 1944-ben menekülés, partizánbosszú, koncentrációs táborokba zárás, kitelepítés lett a helyi németség sorsa.

https://tortenelem.blogstar.hu/./pages/tortenelem/contents/blog/51069/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?