Legendás magyar fegyverek (XI. rész): a lovassági kardok és az utolsó huszárroham

Tóth Marcell

A legendás kardok mellett most utolsó forgatóikra is emlékezünk.

1904 M. lovassági kard. Forrás: Swords Forum International


2017 decemberében indítottuk el a Legendás magyar fegyverek című cikksorozatunkat. Újabb fejezetekkel minden vasárnap jelentkezünk.


Ha a magyar katonavirtusról esik szó, akkor a világ minden táján először a huszár jut eszébe az embereknek. Kevesen tudják, hogy lovasalakulatokkal egészen az 1950-es évek közepéig rendelkezett a magyar hadsereg, sőt az utolsó huszárroham is csak alig egy évtizeddel korábban zajlott le – nem a lengyelek voltak ugyanis az utolsók 1939-ben. Többek között azért sem, mert a kivont karddal tankokat megrohamozás soha nem is történt meg. Nem mellékesen megjegyeznénk, 1939 és 1945 között a magyar mellett a szovjet és a német erők is jelentős lovasított egységekkel rendelkeztek, hiszen az úttalan utak, mocsarak mélye nem feltétlenül a 40-70 tonnás járműveknek megfelelő terep.

Miközben a többi fegyver, a hadászat, a harcászat folyamatosan változott a lovassági kardok is folyamatosan módosultak, de csak kismértékben. Annak ellenére rendszeresítettek sok típust, hogy közben állandóan a fegyverzet egységesítésének szándékát hangsúlyozták: ugyanis a monarchiában a huszárok mellett dzsidások, dragonyosok, és számtalan más lovasalakulat működött.

Huszár a világháború elején. Fotó: FortepanA kardokat a Habsburg Birodalomban már 1845-ben egységesíteni akarták, de csak a forradalom és szabadságharc leverése után került erre sor. Az 1850 M. lovassági kardnak két változata volt: a könnyűlovasságnak szánt (ilyen volt a huszár), meg a nehézlovasságnak szánt típus, az utóbbi pengéje kicsit szélesebb és hosszabb az előbbinél. Ez a fegyver egyébként alig különbözött elődjétől, és elégedettek is voltak vele, mégis 1861-ben új típust vezettek be, amit egy ideig öntött acélból készítettek, majd visszatértek a bevált rugóacélhoz. 1869-ben úgy döntöttek, legyen méretben is egységes kard, ennek ellenére 1875-ben a honvédhuszárok és horvát megfelelőik, a dzsidások kicsit eltérő kardot kaptak. Azonban még így sem volt mindenki elégedett, ezért 1877-ben a lovasított tüzérek könnyebb kardot kaptak az 1869 M-nél. Ezt követően a Nagy Világégés előtt elkészült az 1904 M. lovassági kard, ahol a penge foka bordázott lett.

És jött a világháború, a huszárok pedig a lövészárakba kényszerültek, az 1904 M. kardot pedig Schwarzlose géppuskára cserélték. Ennek ellenére előbb a Tanácsköztársaság hadserege, majd Horthy Nemzeti Hadserege visszaültette a lóra a katonákat. Sőt, az 1904 M. kardot változtatták is, igaz, a 1935 M. lovassági és a 40 M. lovastiszti kardok csupán méretükben tértek el a kiindulópontnak számító fegyvertől.

Mint írtam a lovasságra még a II. világháborúban is szükség volt, de elsősorban nem kivont karddal vágtázó huszárként. Azonban erre is akad példa, 1941. augusztus 16-án a keleti fronton, Nyikolajevnél Mikecz Kálmán őrnagy vezetésével rohamozó magyar huszárokat így írja le egy német szemtanú:

„Reggel ismét kemény harcban álltunk a kétségbeesetten védekező ellenséggel, akik egy magas vasúti töltés mentén ásták be magukat. Már négyszer rohamoztunk és mind a négyszer visszavertek bennünket. A zászlóaljparancsnok káromkodott, a század parancsnokok azonban tehetetlenek voltak. Ekkor a tüzérségi támogatás helyett, amit számtalanszor kértünk, egy magyar huszárezred jelent meg a színen. Nevettünk. Mi az ördögöt akarnak ezek itt csinálni?! Ez egy kicsit túl sok lesz az ô kecses, elegáns lovaiknak!

Hirtelen megdermedtünk: ezek a magyarok megbolondultak! Lovasszázad, lovasszázad után közeledett felénk. A bronzszínűre sült, karcsú lovasok szinte odanőttek a nyereghez. Ezredesük, fénylő, arany parolival nyakán, kirántotta a kardját. Négy, vagy öt páncélgépkocsi vágódott ki a szárnyakra, az ezred pedig a délutáni napban, csillogó kardokkal végig vágtázott a széles síkságon. Seydlitz rohamozhatott egykoron így! Minden elővigyázatosságról megfeledkezve kimásztunk az állásainkból.

Olyan volt az egész, mint egy nagyszerű lovasfilm! Eldördültek az első lövések, aztán mind ritkábbak lettek. Kidülledt szemmel, hitetlenkedve láttuk, hogy a szovjet ezred, amely eddig oly elkeseredett fanatizmussal védte ki támadásainkat, megfordul és pánikszerűen hagyja ott állásait. A diadalmas magyarok pedig maguk előtt űzték az oroszt és csillogó szablyájukkal aprítják őket. A huszárkard úgy látszik kicsit sok volt az orosz muzsik idegeinek! Most az egyszer a primitív fegyver győzedelmeskedett a modern felszerelés felett"

– írta egy korabeli visszaemlékező, Erich Kern német katona. (Idézi: Gosztonyi, Számvéber-Szabó)

Állítólag ez volt az utolsó huszárroham, más források viszont azt állítják, valójában 1944-ben mutatkozott meg utoljára a magyar virtus ilyetén módon.

(A kardok típusairól szóló leírásunkban nagymértékben támaszkodtunk Csillag Ferenc „Kardok történelmünkben” című klasszikusára.)

https://tortenelem.blogstar.hu/./pages/tortenelem/contents/blog/49743/pics/lead_800x600.jpg
huszár,kard,Legendás magyar fegyverek,lovasság
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?