Legendás magyar fegyverek (IX. rész): Csepel 250

Tóth Marcell

A háború utáni hazai motorkerékpár-gyártás első kettőötveneseit elsősorban a harmadik világégésre, meg Jugoszlávia megtámadására készülő Néphadseregnek gyártották. Ennek ellenére mégis inkább civil járműként tekintünk a típusra.

A II. világháború jelentős pusztítást hozott hazánkra: a gyárakat lebombázták, szétlőtték, széttelepítették, nyugatra, majd keletre vitték a javakat. A Weiss Manfréd-üzem sem úszta meg, az angolszász bombázók elsődleges célpontjai között szerepelt. Nem is volt nehéz megtalálni, a Duna csíkját követve elvezette az olasz földről induló pilótákat Csepelig.

A háború után államosították a céget, ismerték WM Acél- és Fémművek Nemzeti Vállalatként, Rákosi Mátyás Vas- és Fémművekként, végül 1956 után Csepel Vas- és Fémművekként. A cikkben bemutatott modell gyártása idején a kopasz diktátorról volt éppen elnevezve az üzem, a márkanévként azonban a Csepel virított. (Amikor meg az üzem Csepel néven futott, akkor meg a hivatalosan Csepel Pannónia típusok Pannónia néven voltak említve mindenhol).  Az 1940-es évek második felében a háború előtti alapokat továbbfejlesztve előbb 100, majd 125 köbcentiméter hengerűrtartalmú blokkokat fejlesztettek ki a Pest alatti gyárból. Azonban szükségessé vált egy nagyobb motor, egy 250-es, amelyből egy prototípus már 1947-ben született.

A 250/U

1950-ben mutatták be hosszas fejlesztés után a Csepel 250/U-t. A 10 lóerős ikerdugattyús motorral szerelt járművet négyfokozatú váltóval látták el, azonban csupán 848 darab készült belőle: kiderült, megbízhatatlan a motor. Ezért kifejlesztették a Csepel 250/51-et, az egydugattyús Csepelt, amelyből már 7500 készült a gyártás befejezéséig. Az új változat annyival megbízhatóbb lett, hogy a blokkot kisebb változtatásokkal majdnem negyedévszázadig megtaláljuk a későbbi Pannóniákban.

Már a 250/U-ból vásárolt a honvédség, amely 1951-től a Magyar Néphadsereg nevet viselte. Színre ezek alig különböztek a civil járművektől, fekete fényezésük, fehér csíkozásuk volt. Sokat mondó egy 1951-es adat: az említett 848 motorból 386-ot vitt a hadsereg, és 281-et a félkatonai Magyar Szabadságharcos Szövetség (az olvasók már az utódját ismerhetik inkább: az MHSZ-t). Megbízhatatlansága ellenére az utolsó járműveket csak a ’60-as évek közepén selejtezték. Volt, amelyikben 85 ezer kilométer tett meg a civil életbe történő visszatérésig…

1953-ban az Izsekből volt a legtöbb, összesen 876, de alig tíz darabbal kevesebb Csepel. És még milyen tempóval mentek! De ezt nézzék meg inkább itt, a videóban, ahol egydugattyús Csepeleken száguldoznak!

(Haszonnal forgattuk a cikkhez David Ansell és Ocskay Zoltán Katonai motorkerékpárok című munkáját)

https://tortenelem.blogstar.hu/./pages/tortenelem/contents/blog/48389/pics/lead_800x600.jpg
Csepel 250,hidegháború,Legendás magyar fegyverek,Magyar Néphadsereg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?