Öt visszaemlékezés és napló, amit olvass el a Don-kanyarról!

Tóth Marcell

Remélem, hogy találsz olyat, ami eddig kimaradt.

Görgényi Dániel: Signum Laudis

Kiadási év: 1968. Az 50 évvel ezelőtti megjelenés ellenére azt gondolom, akár ma is érdemes forgatni. Egyrészt megismerünk egy tipikus katonatiszti pályát, másrészt hitelesen írja le a Donnál tapasztalt állapotokat, s meglepően kevés helyen bukkan fel a „vörös farok”. Habár kevesen ismerték a visszaemlékezését, de Sára Sándor Pergőtűz című alkotásáig ezt az időszakot a legjobban visszadó munka volt – a Magyar Népköztársaság területén. Hozzá kell tenni, Görgényi Dániel életútja nem példaértékű, az I. világháborúban kezdte el szolgálatát, volt a Székely Hadosztály katonája, a Don-kanyarnál már százados az utászoknál, de a hadifogságban átállt a kommunistához, a háború után pedig szerepet játszott hamis tanúvallomásával egykori parancsnoka, Jány Gusztáv kivégzésében. Jutalomból 1948-ban már vezérőrnagy, 1956-ban is a forradalom ellen lépett fel. A Signum Laudis egyébként egy tiszti kitüntetés „beceneve”, ezt nyerte el 1942 karácsonyán.

 

Román István: A vörös kolostor

„Román István könyve hiteles, őszinte írás, szerzője túl nyolcvanadik életévén, nem szépítve, nem elhallgatva írta meg mindazt, ami az utókor számára is fontos lehet. Érdemes elolvasni!” - írta Szakály Sándor a kötetről, amely értékítélettel maximálisan egyetértek. Izgalmas követni, hogy az egyszerű civil hogyan „alakult át” katonává, s próbált megfelelni az elvárásoknak. A kötet nemcsak a doni szolgálatot, hanem a hadifogságot is bemutatja annak nehéz és ritkán humoros pillanataival együtt.

 

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart

A fronton és civilben orvos tartalékos katonatiszt visszaemlékezése több kiadást is megélt. Somorjai Lajos naplója kiválóan mutatja be, hogy a visszavonulás kilométerei alatt milyen szenvedéseken mentek keresztül katonák, s azt, hogy már a kezdetektől mennyire nehéz életük volt a munkaszolgálatosoknak. Kiváló aranyköpéseket is feljegyzett, ez az egyik kedvencem, amelyet egy honvéd mondott, ő pedig leírt: „A háború az az időszak, amikor a polgári lakosság fegyvert fog a hadsereg védelmére.”

 

Bártfai Szabó László: Az utolsó emberig

„Hatszáz kilométert meneteltünk 1943. január 16-tól február 20-ig, és mint a német Cramer-hadtestnek alárendelt magyar csapatok egyike, az »utóvédek utóvédjeiként« soha el nem felejthető, gyötrelmes napokat éltünk át a német vezetésnek kiszolgáltatva” – írja a szerző. Az utolsó emberig szintén egy utásztiszt visszaemlékezése, mint a Signum Laudis. Bártfai Szabóék feladata még a visszavonuló honvédeknél is nehezebb volt, hiszen ők eközben még az ellenséget is próbálták távoltartani. Kötete a rendszerváltás idején jelent meg, könnyen beszerezhető munka.

 

Stomm Marcel: Emlékiratok

Jány mellett talán a legvitatottabb megítélésű parancsnok volt Stom Marcel, aki az általa irányított III. hadtestet – a történelemben páratlan módon – kétségbeesésében feloszlatta, mert úgy látta, kisebb egységekben könnyebben megmenekülhetnek katonái. Hadifogságba esése előtt öngyilkos akart lenni, de ebben Görgényi megakadályozta. 1951-ben térhetett csak haza, ahol koncepciós perben halálra ítélték, majd kegyelemből ezt életfogytiglani börtönre változtatták, de 1954-ben megromlott egészségi állapota miatt kiengedték. A visszaemlékezés halála után 22 évvel, a rehabilitálását követő esztendővel jelenhetett meg.

https://tortenelem.blogstar.hu/./pages/tortenelem/contents/blog/47101/pics/lead_800x600.jpg
2. hadsereg,2. honvédhadsereg,Don-kanyar,II. világháború,magyar 2. hadsereg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?