Nyugati fogságban

Tóth Marcell

Új filmalkotással emlékezik a II. világháború elfeledett áldozataira a Fórum Kisebbségkutató Intézet. Ajánlónk.

- Sok olvasónknak ismerős lehet a Tizedes meg a többiekből az a jelenet, amikor a nyilasok leventéket vinnének teherautókon Nyugatra, ezt azonban tizedesünk megakadályozza – habár a 60-as években készült alkotásban – műfajából is eredően – rengeteg a fikció, ez a szituáció azonban nagyon is valós. Mintegy 600 ezer leventét, katonát, katonakorút vittek ki a Német Birodalom területére. 1945-ben sok magyar alakulat is visszavonult, akik inkább a nyugati szövetségesek hadifogságába kívántak esni a háború végén, s nem a szovjetekébe.

Tegnap emlékeztünk a málenkij robot áldozataira. A hadifogság kegyetlen körülményeiről is általában Szibéria, a GUPVI-táborok jutnak eszünkbe, habár máshol sem voltak minden esetben jobb körülmények. Igaz, ez nagyban függött attól, hogy mely nemzet fogságába kerültek. Az angolok sok esetben partnerként tekintettek rájuk, sőt a Szent László Hadosztályt, az 1944 őszén felállított „elit alakulatot” még fegyverben is tartották. A legrosszabb állapotok pedig valószínűleg a francia táborokban uralkodtak, amelyekben előfordult, hogy a hadifoglyoknak maguk vájta lyukakban kellett aludniuk a szabad ég alatt.

A felvidéki Fórum Kisebbségkutató Intézet az utolsó tanúkat és a téma ismertebb magyar szakértőit szólaltatta meg a Nyugati fogságban című új dokumentumfilmjében. A visszaemlékezők mellett olyan ismert kutatók szólalnak meg az alkotásban, mint Illésfalvi Péter, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, vagy éppen Simon Attila, a somorjai intézet vezetője. A filmet egyelőre még csak Felvidéken vetítik, az ősbemutató november 21-én volt (Rév)Komáromban.



https://tortenelem.blogstar.hu/./pages/tortenelem/contents/blog/45237/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?