A diktatúra ügynökei: még kitalált személyeket is sikerült beszervezni!

Tóth Marcell

Bálint László egykor kémelhárítóként szolgált, ma könyveiben az állambiztonság rendszerének működését elemzi. Egyik legújabb kötetében az államvédelmi és állambiztonsági hálózat nyilvántartásában szereplő 800 szegedit és Csongrád megyeit mutatja be. Mindez azonban csak töredék, valószínűleg soha nem tudjuk meg az összes ügynök nevét.

– Új kötete, „A hálózati nyilvántartás szereplői” az államvédelmi és állambiztonsági hálózat Csongrád megyei nyilvántartásában szereplők egy részét mutatja be. Azokat, akiket a köznyelv ügynököknek nevezett 1945 és 1990 között. Párhuzamba állítható ez a munkája a szintén idén kiadott „Ellenséges elemek” című könyvével, amely a másik oldalt – a megfigyelteket, a meghurcoltakat – mutatja be?

– Igen, kiegészítik egymást. Az utóbbi műben szereplők többen vannak, őket ellenőrizték célszemélyként, figyelték meg, tartották nyilván ellenséges elemként. Ha valaki figyelmesen olvassa végig a két kötetet, nézi meg a szereplőket, akkor azt tapasztalhatja, hogy

voltak átfedések.

Mindkét irányba történhetett elmozdulás, azaz „ellenséges elemből” lehetett beszervezett, de akár mindez fordítva is lejátszódhatott.

– Hogyan kerülhettek a nyilvántartásba személyek?

– Az együttműködőként nyilvántartottak szerepelnek a munkámban. Hangsúlyozom ezt a megfogalmazást, mert egyesek nem is tudtak arról, hogy beszervezettként tartották őket számon. Egy alkalommal egy államvédelmi tiszt saját kollégáját „szervezte be” hálózati személyként.

Sőt, előfordult olyan egészen extrém eset, hogy nem létező személyt vettek nyilvántartásba.

– Kötetének címében is szerepel a töredék szó. Mennyien lehettek összesen együttműködőként nyilvántartottak 1945 és 1990 között?

– Teljesen pontos becslést nem lehet adni, mert 1956-ban és 1989-ben, valamint ezen két időszakon kívül is folyamatosan semmisítettek meg dokumentumokat. Egy hálózati nyilvántartás ugyanis csak akkor ér valamit, ha aktuális, ezért folyamatosan törölni kellett a nem odavaló személyeket, azaz azokat, akik véglegesen alkalmatlanná váltak az együttműködésre: mert meghaltak.

– Azt tudhatjuk, hogy egyszerre mennyien működhettek?

– Szegeden és Csongrád megyében két-háromszáz fő volt az 1960-as évek közepétől kezdve, úgynevezett minőségi hálózatot működtettek. Más megyékben szintén hasonló számú személyt tartottak beszervezettként nyilván

– kivételt talán csak a főváros jelentett. Egy évtizeddel korábban ez a szám nagyobb lehetett, talán többszöröse is, mert ekkoriban a tömeghálózat szisztémát alkalmazták. Ez azt jelentette, hogy akit lehetett beszerveztek, mert a hatalom mindenkiről mindent tudni akart. Annyi tartótiszttel azonban nem rendelkeztek, amennyi ezt a hálózatot mozgatni, működtetni lett volna képes, ezért ez a rendszer tarthatatlanná vált.

– Eltérő feladataik voltak a beszervezetteknek?

– Igen, konkrét feladataik voltak, külön az adott célnak megfelelően szervezték be az embereket: információszerzés, összekötő feladatok, találkozási lakástulajdonos stb.

– Elterjedt vélekedés, hogy az MSZMP-ből nem szerveztek be személyeket. Igaz ez?

– Így nem igaz. Az 1960-as években hoztak egy párthatározatot arról, amelyben azt javasolták, hogy az MSZMP tagjait lehetőleg ne szervezzék be a hálózatba. Ezt azonban úgy kerültük ki – magam is -, hogy elhallgattuk az illető MSZMP-tagságát. Ha ez mégis kiderült, akkor csak annyit kellett tennünk, hogy nem az osztályvezető, hanem a csoportfőnökség engedélyét kellett kérnünk. Ha kellő indoklást adtunk, akkor megengedték a lépést.

– Megfigyelték egymást is az ügynökök?

– Természetesen, sőt feladataik közé tartozott. A párhuzamosan foglalkoztatott hálózati személyek fogalma azt jelenti, hogy egymást is ellenőrizték.

– Ismert a nagyközönség előtt is, hogy a kelet-német Stasi együttműködött a magyar állambiztonsággal a Balatonnál. A Csongrád megyei tartótisztek is egyeztettek a szomszédos szocialista országok – Románia, Jugoszlávia – hasonló szerveivel?

– Együttműködés természetesen volt, de az a hálózati munkát kevésbé érintette. Viszont az egyik legújabb kutatásomban egy érdekes esetre bukkantam.

1955-ben párthatározat született arról, hogy meg kell szüntetnie a magyar hírszerzésnek és elhárításnak a Jugoszlávia irányába folytatott tevékenységet. Egy év múlva bekövetkezett 1956: nem kevés államvédelmi tiszt az ismét barátinak tartott Jugoszláviában kapott menedéket. Kiderült, hogy miután október 29-én átmentek, az UDBA (Uprava Državne Bezbednosti, azaz Állambiztonsági Igazgatóság, a „jugoszláv ÁVH” – szerk.) vendégei voltak végig.

Annyira szívélyes viszony alakult ki, hogy a magyar államvédelmisek elmondták korábbi ügynökeik valódi és fedőneveit is.

1956 novemberében Vörös Balogh István alezredes, Csongrád megyei rendőrfőkapitány, M. Szabó István rendőr őrnagy, valamint Moravszki András, a határőrség kiskunhalasi parancsnoka vezetésével egy delegáció ment Szabadkára. A szabadkai UDBA vezetője megkérdezte M. Szabó Istvántól, hogy igaz-e, hogy a felsorolt személyek magyar ügynökök voltak, s a jugoszlávok ellen dolgoztak, majd sorolta a neveket. Így derült ki, hogy az átmenekült államvédelmisek dekonspirálták a korábbi hálózatot.

– Mi lett 1990 után az ügynökökkel?

– Egy részük megszüntette a tevékenységét, mert a III/III-as csoportfőnökséget jogutód nélkül felszámolták. A másik kategória pedig egyik-másik nemzetbiztonsági szolgálatot érintette. Ők – feladataik miatt – sikerrel átmentették magukat a rendszerváltás utáni időszakra, s évekig működhettek. Azonban nem hiszem, hogy mostanra maradt olyan, aki 1989 előtt is hálózati személy volt. Azóta 27 év telt el, ez nagyon hosszú idő.

Ha tetszett a cikkem, s szeretnél hasonló írásokat olvasni, kövesd a Facebook-oldalt is!

https://tortenelem.blogstar.hu/./pages/tortenelem/contents/blog/44674/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?